Álpilóta felkészítés
Az álpilóták a légiforgalmi szolgálatok szakszemélyzeteinek szimulátoros képzéseiben vesznek részt. Az irányítók és repüléstájékoztatók által kiadott utasításoknak és tájékoztatásoknak megfelelően mozgatják a képzeletbeli repülőgépeket. Számítógépes billentyűzet segítségével viszik be a repülőgépek irányára, magasságára és sebességére vonatkozó adatokat, miközben azok pilótáinak nevében kommunikálnak a földi szolgálatokkal. Egy álpilóta több repülőgép pilótáját is eljátsza.
Az álpilótának egyszerre több dologra is figyelnie kell és gyorsan kell cselekednie. Egyidőben több monitort, perifériát kell kezelnie a fejhallgatón keresztül kapott engedélyek, utasítások és tájékoztatások alapján, miközben szóban is vissza kell ismételni a hallottakat.
A Hungarocontrol rendszeresen keres új kollégákat szimulátor álpilóta munkakörbe, érdemes a honlapjukat figyelni. Amennyiben a feltételeknek megfelelsz, a munka megbízási szerződéssel végezhető, általában részmunkaidőben vagy mellékfoglalkozásként.
A jelentkezési feltételek között szerepel a legalább középszintű angol nyelvismeret és az angol nyelvű rádió-távbeszélő kifejezések (fónia) magabiztos használata. Tizenkétórás tanfolyamunk erre készít fel, de nem nyújt garanciát a felvételre.
Legközelebb várhatóan 2022. tavaszán indul, összesen négy alkalommal, alkalmanként három tanórával, online formában. A részvételi díj (12×4.000) 48.000 forint.
Ha még nincs konkrét időpontja a tanfolyamnak, akkor is küldd el a jelentkezésedet, hogy tudjuk, hogy érdekel. Értesítünk, ha indul a bejelölt tanfolyam.
Jelentkezés / Érdeklődés
A legközelebbi tanfolyam :
Még nem ismert! Kérlek küld el a jelentkezésedet és értesítünk! Köszönjük!